Bosch x Richter Ipari Innovációs Díj

Pályázati kiírás

Pályázati kiírás a magyarországi felsőoktatásban tanuló diákok számára a Richter Gedeon és a magyarországi Bosch csoport közösen szervezett Bosch x Richter Ipari Innovációs Díjának elnyerésére irányuló pályamű benyújtására.

 

A pályázat célja

Robert Bosch és Richter Gedeon nemcsak egy napon születtek, de innovációikkal jobbá tették a világot. A Bosch csoport és a Richter Gedeon Nyrt. (továbbiakban: Kiírók) alapítói inspirációt jelentenek a ma és a jövő generációi számára. A két elismert innovátor előtt tisztelegve a Bosch és a Richter hagyományteremtő módon az egyedülálló közös rendezvény (ld. BoschxRichter Innovátorok Napja) mellett, és ehhez kapcsolódóan ipari innovációs pályázatot hív életre Bosch x Richter Ipari Innovációs Díj néven.

A pályázat célja, hogy feltárja, meghatározza azokat a területeket, amelyeken igény mutatkozik innovációkra, és ezekre az igényekre az adott területen konkrét innovációs megoldásokat, módszereket mutasson be/dolgozzon ki.

A pályázat kiírásának célja, hogy az egészségügy és a mobilitás területén olyan ötletek, innovációk megszületését támogassa, amelyek javítják e szektorok további modernizációját, hatékonyságuk növelését.

A díjat elnyerő pályázók pályaműveinek 1 oldalas kivonatát a Kiírók a Bosch x Richter Innovátorok Napját követően megoszthatják a https://boschxrichter.hu/  weboldalon, egyéb nyilvános weboldalakon vagy közösségi oldalakon, hogy ezzel is motiválják a jövő innovátorait.

A pályázat lebonyolításának időszaka: 2024. március 5. – 2024. szeptember 25.

 

Pályázati kategóriák

A pályamű a következő kategóriákban kerülhet benyújtásra egyénileg vagy csapatban:

  • Innováció a mobilitás területén
  • Innováció az egészségügy területén

A zsűri a fenti kategóriákon belül egy-egy egyéni és egy-egy csapatgyőztest hirdet, és számukra nyújtja át a díjjal járó elismerést, így összesen 4 díj kerül kiosztásra. A zsűri fenntartja a jogot, hogy egy vagy több különdíjat állapítson meg, továbbá, hogy valamely vagy az összes kategóriába ne hirdessen nyertest.

Innováció, innovációs megoldás lehet know-how, szoftver, fejlesztés, formatervezési minta, találmány, illetve használati minta (függetlenül attól, hogy jogi oltalomszerzésre alkalmas-e vagy sem).

 

Ki pályázhat? 

Pályázatot benyújthat valamennyi magyarországi felsőoktatásban, alap-, mester-, osztatlan mester és doktori képzésen tanuló bármely munkarendben, a pályázat leadásának időpontjában aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező diák. A pályázatokat a megfelelő kategóriákban egyénileg vagy maximum 3 fős csapatokban lehet benyújtani.

A pályázattal kapcsolatos elvárások

A pályázat az alábbi 4 fő tartalmi elemet kell, hogy tartalmazza, mely a kiválasztott kategória tematikájának megfelel:

  • A pályázó(k) bemutatkozása
  • A pályázat kifejtése, részletes bemutatása (azaz a pályamű): A pályamű mutasson be egy valós, létező problémát valamely pályázati kategóriában a jelenből, határozza meg az adott területen jelentkező innovációs igényt, majd fejtse ki az adott igényre adható konkrét, tudományos alappal és kidolgozottsággal rendelkező, igazolhatóan újszerű innovatív megoldást (egy innovatív megoldási lehetőséget), gyakorlati megvalósíthatóságát.
  • Kivonat, amely összefoglalja a pályázat lényegét maximum 1 A4 oldal terjedelemben.

A pályamű terjedelme a kiegészítő szövegrészek – mellékletek, táblázatok, függelék, stb. – nélkül 15000 – 20000 karakter írott anyag szóköz nélkül. Az írott anyag kiegészíthető olyan képpel, fotóval, ábrával, videós anyaggal, amely segíti a szöveges anyag megértését.

A pályázatot (ide nem értve a megszövegezésen túl a pályaműhöz mellékelt fotókat, ábrákat, egyéb anyagokat) magyar nyelven kell benyújtani.

Amennyiben a felsőoktatási intézmény, amellyel a pályázó hallgatói jogviszonyban áll, rendelkezik szellemitulajdon-kezelési szabályzattal, a szabályzatot a pályázathoz külön dokumentumként mellékelni szükséges.

A pályázattal kapcsolatos elvárások:

  • Nem ütközhet jogszabályi rendelkezésbe.
  • Nem ütközhet jó erkölcsbe.
  • Nem sértheti más személy személyiségi és adatvédelmi jogait.
  • Nem sértheti más személy szellemi alkotásokhoz fűződő jogát.
  • Nem sértheti a természeti, tudományos és kulturális értékek megbecsülését.
  • Mások érdek- vagy jogsérelmével nem járhat, azokat nem veszélyeztetheti.
  • Nem ütközhet a „Richter Gedeon Nyrt. és kapcsolt vállalkozásainak Etikai Kódexébe”. valamint nem ütközhet a Bosch Magyarország Üzleti Etikai Kódexébe.
  • Lehet pályázni olyan munkával, ami már szerepelt tanulmányi versenyen, TDK-n vagy szakdolgozatként, szakcikként, de csak akkor, ha ezt a korábbi munkát a pályázó érdemben, szakmai szempontok alapján továbbfejlesztette. Egy az egyben egy korábbi tanulmányi versenyen, TDK-n szereplő, vagy szakdolgozattal, szakcikkel azonos pályamunka beadása a pályázó pályázatból való kizárását vonja maga után.
  • A Kiírók fenntartják a jogot, hogy a beérkezett pályaműveket bármilyen online vagy offline plágiumellenőrző módszerrel teszteljék.

A pályázati munkák benyújtását követően a zsűri kiválaszt kategóriánként 3 egyéni és 3 csoportos pályamunkát, mely a döntőbe jut. A döntős pályázóktól a zsűri videós prezentációt kér a pályamunkákról, mely prezentáció időtartama maximum 3 perc lehet. A végső eredményhirdetésre a  videós prezentációk kiértékelését követően kerül sor.

A nyertes pályázók pályaművüket 5 perces prezentáció keretében mutatják be a BoschxRichter Innovátorok Napja rendezvényén a meghívott közönség előtt a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon 2024. szeptember 25-én.

A nyertes pályázók a BoschxRichter Innovátorok Napja rendezvényen tartandó prezentációjukat a rendezvényt megelőzően legalább 7 nappal egyeztetik a Kiírókkal. Bemutatni csak a Kiírók által jóváhagyott tartalmú prezentációt lehet.

A pályázatok értékelési szempontjai:

  • A pályázatban vázolt innováció tudományos értéke
  • A pályázat gyakorlatorientáltsága: miként hasznosítható, valósítható meg az adott megoldás, milyen a hozzáadott értéke innovációs szempontból
  • A pályázat kidolgozottsága, átgondoltsága, logikus felépítése
  • Előnyt jelenthet, ha a pályázatban szereplő megoldások hosszabb távon alkalmazhatók (fenntarthatósági szempontok)

A pályázatok beküldésének határideje és módja

 

2024. március 5. A pályázat meghirdetése
2024. május 5. éjfél A pályázat benyújtásának határideje

A pályázatok benyújtása írásban, elektronikus úton történik. A pályamunkákat a https://boschxrichter.hu/  weboldalon található pályázati űrlap kitöltésével lehet benyújtani 2024. május 5. éjfélig.

2024. június 30. A döntőbe jutott kategóriánként 3-3 pályázó kiértesítése
2024. július 30. éjfél A döntőbe jutott pályázók videóinak leadási határideje.

A pályázók videóinak benyújtása elektronikus úton történik: a pályamunkákat a https://boschxrichter.hu/ weboldalon keresztül szükséges benyújtani 2024. július 30. éjfélig

2024. augusztus 30. A nyertes pályázók kiértesítése
2024. szeptember 2.-17. A nyertes pályázók a BoschxRichter Innovátorok Napja rendezvényen tartandó prezentációjukat egyeztetik a Kiírókkal.
2024. szeptember 25. A nyertes pályázatok prezentációja és díjátadó a 2024-ben megrendezésre kerülő Bosch x Richter Innovátorok Napján

 

 

Kikből áll a pályázatokat elbíráló zsűri?

 

A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri bírálja el, és ítéli oda a díjakat a különböző kategóriákban.

A zsűri tagjai:

Polgár Judit, sakkozó, nagymester (GM), a sakktörténet legjobb női játékosa

Beke Zsuzsa, kormányzati kapcsolatok és kommunikációs igazgató, Richter Gedeon Nyrt.

Bodó Teodóra, kommunikációs és kormányzati kapcsolatok igazgató Magyarországon és az Adria régióban, Bosch csoport

Dr. Lendvai Balázs, tanszékvezető, Semmelweis Egyetem, Richter Tanszék és a Farmakológiai és Gyógyszerbiztonsági Kutatási Főosztály vezető, Richter Gedeon Nyrt.

Pótsa Mátyás, innovációs ökoszisztéma vezető, Bosch csoport

 

A zsűri – amennyiben úgy ítéli meg, hogy a pályázat elbírálásához szükséges – jogosult külső szakértő igénybevételére.

 

A nyertes pályázatok bemutatása

Ahogy a fentiekben már jeleztük, a díjat elnyerő pályázók pályaműveinek 1 oldalas kivonatát a Kiírók a Bosch x Richter Innovátorok Napját követően megoszthatják a https://boschxrichter.hu/  weboldalon, egyéb nyilvános weboldalakon vagy közösségi oldalakon, hogy ezzel is motiválják a jövő innovátorait.

 

Díjazás

A Bosch x Richter Ipari Innovációs Díjat, illetve adott esetben a különdíjat elnyerő egyéni pályázók nettó 1 000 000, azaz egymillió Forint, a csapatban pályázók tagonként nettó 500 000, azaz ötszázezer Forint értékű díjazásban részesülnek.

 

Nem részesülhet díjazásban az a pályázó

– aki pályázatában a zsűri döntését érdemben befolyásoló valótlan, hamis, vagy megtévesztő nyilatkozatot tett vagy ilyen adatot szolgáltatott;

– aki a pályázat lebonyolításának időszakában vagy azt megelőzően a pályázati anyagban leírt vagy ahhoz kapcsolódó innovációját illetően bármilyen olyan jogviszonyban vagy (annak jogi formájára tekintet nélkül) elköteleződés alatt áll, ide értve bármilyen állami, intézményi, vagy vállalati támogatásban való részesülést, amely a Kiírók innovációra vonatkozó a jelen pályázati kiírásban részletezett igényét kizárná vagy korlátozná;

– aki a Bosch x Richter Innovátorok Napját, illetve pályázati anyagának benyújtását megelőzően annak tartalmát online, elektronikus vagy nyomtatott médiumokban megjelentette, közösségi oldalon megosztja, arról nyilvános előadást tart, vagy nyilvánosan publikálja, ide nem értve a a pályaműhöz átdolgozott, de korábbi TDK-n vagy tanulmányi versenyen felhasznált munkát;

– akinek a pályaműve részben vagy egészben az ellenőrzéskor plágium jeleit mutatja;

– aki a zsűri valamely tagjának hozzátartozója.[1]

 

Adatvédelem

A pályázat benyújtása, elbírálása, a díj átadása, a pályázati eljárás lefolytatása és az ezekkel kapcsolatos kommunikáció szükségszerűen személyes adatok kezelésével (pl. gyűjtés, megismerés, rendszerezés, továbbítás, tárolás, nyilvánosságra hozatal) jár. Az adatkezeléssel kapcsolatos tájékoztatást a Richter Gedeon Nyrt. és a magyarországi Bosch csoport a https://boschxrichter.hu/ weboldalon található a BoschxRichter Innovációs Díjra pályázók részére szóló adatkezelési tájékoztató útján teljesíti. A Pályázók a Pályázati feltételek elfogadásával tudomásul veszik és kijelentik, hogy a Pályázattal kapcsolatos adatkezelési tájékoztatót megismerték és az abban foglaltakat megértették.

 

Szellemi tulajdonra vonatkozó kikötések

A pályázathoz csatolni szükséges a jelen pályázati kiírás 1. számú mellékletét képező Pályázati Nyilatkozat változtatás és fenntartás nélküli, kitöltött, és aláírt eredeti példányát, melyben a pályázó felelőssége tudatában kijelenti, hogy:

 

  1. a) teljeskörűen megértette, fenntartás és kifogás nélkül elfogadja a pályázati kiírásban foglalt pályázati feltételeket;

 

  1. b) a benyújtott pályázat saját szellemi terméke, azon nem áll fenn harmadik személynek semmilyen olyan joga, amely bármely Kiíró esetleges későbbi jogszerzését korlátozná vagy kizárná;

 

  1. c) a pályázat benyújtásának időpontjában, illetve azt követően sem tesz olyan intézkedést, igéretet, kötelezettségvállalást, továbbá nem áll harmadik személlyel olyan jogviszonyban, illetve más, harmadik személy által kiírt olyan támogatást nem vett és a jövőben sem vesz igénybe, amely a jelen pályázaton elnyerhető díj igénybevételét kizárja, és/vagy bármely Kiíróval való esetleges további együttműködést, szerződéskötést, továbbá az első ajánlattétel jogának bármely Kiíró részére történő felajánlását, illetve bármely Kiíró esetleges későbbi jogszerzését korlátozná vagy kizárná;

 

  1. d) harmadik személy javára nem alapít(ott), illetve harmadik személyre nem ruház(ott) át olyan jogot, amely bármely Kiíróval való esetleges további együttműködést, szerződéskötést, továbbá az első ajánlattétel jogának bármely Kiíró részére történő felajánlását, illetve bármely Kiíró esetleges későbbi jogszerzését korlátozná vagy kizárná;

 

  1. e) a pályázat nyertesként történő kihirdetése esetén a nyertes pályázó – amennyiben az adott kiíró (Richter Gedeon Nyrt. vagy Robert Bosch Kft.) erre vonatkozó szándékát az adott nyertes pályázó felé a Bosch x Richter Innovátorok Napját követő 90 napon belül jelzi – a kiíróval szerződést köt, amelyben a nyertes pályázó pályaművében ismertetett innováció tárgyának, illetve vagyoni jogainak a megszerzésére, későbbi kutatás-fejlesztésére, kizárólagos és nem kizárólagos hasznosítására vagy felhasználására az adott kiírónak biztosítja az első ajánlattétel jogát (right of first offer).

 

Amennyiben a pályázatot csapatban nyújtják be, úgy valamennyi csapattag vonatkozásában csatolni szükséges az 1. számú melléklet szerinti Pályázói Nyilatkozatot.

 

Amennyiben a felsőoktatási intézmény, amellyel a pályázó hallgatói jogviszonyban áll, rendelkezik szellemitulajdon-kezelési szabályzattal, a pályázathoz külön dokumentumként mellékelni szükséges a szabályzatot, továbbá egy nyilatkozatot, melyben a pályázató tájékoztatást ad a Kiírók részére, hogy a pályázata (innovációja) a szabályzat hatálya alá tartozik-e.

 

Amennyiben a pályázó munkaviszonyban (vagy más munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll), úgy a pályázónak a pályázat mellékleteként csatolva nyilatkozni kell arró, hogy a pályázata (innovációja) munkaviszonyból eredő kötelezettség teljesítéséhez kötődik-e vagy hasznosítása / felhasználása a munkáltató tevékenységi körébe esik e.

A pályázónak a pályázat mellékleteként nyilatkoznia kell továbbá arról, hogy a pályamű tartalmaz e Open Source Software-t vagy sem.

 

A Kiírók vállalják, hogy a beérkezett pályaművek szakmai, innovációs tartalmát – ide nem értve a nyertes pályaművek vonatkozásában a pályazat tartalmi elemét képező kivonat 2.sz. mellékletbe foglalt felhasználási szerződés szerinti felhasználását – a pályaművek benyújtását, illetve a Bosch x Richter Innovátorok Napját követően is titokban tartják, így különösen nem hozzák a Kiíróktól eltérő harmadik személy tudomására, ide nem értve a pályázat lebonyolításában részt vevő harmadik személyeket, illetve Kiíróknak a pályázat lebonyolításában részt vevő munkavállalóit, akikre a fentiek szerinti titoktartási kötelezettség kiterjed.

 

A pályázók ugyanakkor már a pályázat benyújtásával tudomásul veszik és hozzájárulnak ahhoz, hogy a nyertes pályaművek tartalmi elemét képező Kivonatot a Bosch x Richter Innovátorok Napját követően a Kiírók kizárólagosan, további felhasználásra engedélyt biztosító joggal felhasználják, nyilvánosan közzé tegyék időbeli és területi korlátozás, ellenérték, valamint a felhasználás módjának korlátozása nélkül, így különösen, de nem kizárólagosan a nyilvánossághoz közvetítés, digitális többszörözés, átdolgozás jogára is kiterjedően a pályázók, mint szerzők nevének feltüntetésével. A felhasználásról a Kiírók a jelen pályázati kiírás 2. számú mellékletét képező felhasználási szerződésminta alapján felhasználási szerződést kötnek a nyertesekkel. A díjak átvétele csak a felhasználási szerződés megkötésének feltételével és azt követően lehetséges. A pályázók tudomásul veszik ugyanakkor, hogy Kiírók a kivonat felhasználására, közzétételére semmilyen módon nem kötelesek.

 

A pályázók tudomásul veszik és elfogadják, és annak tudatában szövegezik meg a kivonatot és küldik meg azt a Kiírók részére a pályázat részeként, hogy a Kiírók közzétehetik a nyertes pályamű tartalmi elemét képező kivonatot a https://boschxrichter.hu/ weboldalon, egyéb nyilvános weboldalakon vagy közösségi oldalakon, mely a kivonat tartalmától függően az adott találmány újdonság követelményét lerontja (leronthatja), továbbá a kivonat közzétételével az bárki által elérhetővé és nyilvánosan megismerhetővé válik, mellyel kapcsolatban a Kiírók semmilyen felelősséget nem vállalnak az adott megoldásnak, az alapjául szolgáló koncepciónak bárki általi felhasználásáért, továbbfejlesztéséért vagy megvalósításáért. A pályázók vállalják továbbá, hogy ezzel kapcsolatban kártérítési és/vagy megtérítési igényt nem érvényesítenek Kiírókkal szemben, illetve minden ilyen igény alól mentesítik a Kiírókat.

 

Pályázók tudomásul veszik, hogy a nyertes pályaműveknek a BoschxRichter Innovátorok Napja rendezvényén prezentáció keretében történő bemutatása az adott pályázó általi nyilvános bemutatásnak, nyilvánosságra hozatalnak minősül, mely az adott találmány újdonság követelményét lerontja (leronthatja). A Kiírók semmilyen felelősséggel nem tartoznak ezzel kapcsolatban, továbbá az adott pályaművel (vagy annak bármely részével) kapcsolatos bármely elgondolásnak, koncepciónak, megoldásnak a bemutatást/nyilvánosságra hozatala miatti, annak bármely harmadik személy általi felhasználásáért.

 

Pályázó a pályázat benyújtásával hozzájárulását adja és felhatalmazza a Kiírókat arra, hogy a Bosch x Richter Innovátorok Napján a nyertesekről, továbbá a nyertesek pályamű prezentációjáról kép-, és hangfelvételt, valamint videókat készítsenek, azokat nyilvánosságra hozzák marketing- és reklámanyagokban, a https://boschxrichter.hu/ weboldalon, egyéb nyilvános weboldalakon vagy közösségi oldalakon.

 

Kiírók a nem nyertes pályázók pályaműveit elbírálást követően törlik, azok innovációs, szakmai tartalmát nem használják fel, ugyanakkor Kiírók fenntartják a jogot, hogy a nem nyertes pályázókkal a pályaműveik vonatkozásában további együttműködés céljából tárgyalásokat folytassanak. E célból a pályázati eljárás során becsatolt Kivonatot, valamint a pályázó(k) kapcsolatfelvételre alkalmas adatait – hozzájárulásukat követően – tárolják.

 

Amennyiben a nyertes pályázók felé a Kiírók szerződéskötési szándékukat a Bosch x Richter Innovátorok Napját követő 90 napon belül nem jelzik, ezt követően – a pályamű tartalmi elemét képező kivonat kivételével – a nyertes pályázók pályaműveit is törlik, azok innovációs, szakmai tartalmát nem használják fel. E célból a pályázati eljárás során becsatolt Kivonatot, valamint a pályázó(k) kapcsolatfelvételre alkalmas adatait – hozzájárulásukat követően – tárolják.

 

[1] A Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § (1) bekezdése alapján:

hozzátartozó: a közeli hozzátartozó, az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, és a testvér házastársa.

közeli hozzátartozó: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő és a testvér.

 

1. sz. melléklet letöltése

2. sz. melléklet letöltése